|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 19 találat | lapozás: 1-19 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Haller Károly 1999. szeptember 1.Kolozsváron újabb magyar utcaneveket töröltek el, a Dózsa György utca Ferdinánd román király nevét kapja, eltörölték a Bem József tábornok utcanevet, Herbák Jánosból pedig Matei Basarab lesz. Az olyan történelmi utcanevek, mint a Kövespad (Pietroasa) és az Alkony (Amurgului) szintén új, jelentéktelen neveket kapnak. /Sz. K. [Székely Kriszta]: Ismét lefaragtak néhány magyar utcanevet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./ Gaal György adott tájékoztatást az utcanévadó bizottság üléseiről. Kolozsváron minden ülésen a magyar tagok tevékenysége kimerül a tiltakozásban, az ismételt leszavazás elviselésében. Kolozsváron a bizottságban Molnos Lajos, Mikó Lőrinc tanácsosok, valamint Asztalos Lajos és Gaal György képviselték a magyarságot. Idén tavasszal változott a helyzet: a megyéhez került vissza a döntés joga. Felállítottak a megyei tanács mellett egy 28 tagú bizottságot, amelyben szakértőként Csetri Elek és Gaal szerepel a magyarság részéről, s a magyar megyei tanácsosok közül is talán ketten tagok. Ugyanakkor a városi bizottság is szorgalmasan ülésezik. Jelenleg tehát a névváltoztatási javaslatot a polgármesteri hivatal terjeszti a városi névadó bizottság elé. Ha az jóváhagyja, a városi tanács elé kerül. Ennek kedvező döntése esetén a megyei névadó bizottság vizsgálja meg a javaslatot, s terjeszti a megyei tanács elé. - Kolozsvárt szinte lehetetlen nyomon követni a rengeteg javaslatot, s hogy abból mit hol hagytak jóvá. A polgármesteri hivatal pedig előre kitéteti a táblát. - Szinte valamennyi még meglévő magyar utcanév felkerült az átkeresztelési listára, de egyetlen javasolt magyar személynév sem szerepelt. A magyar bizottsági tagok - pár román kolléga helyeslésének is köszönhetően - legfeljebb annyit tudtak elérni, hogy a magyar utcanevet meghagyják, vagy beleegyeztek: más magyar nevet javasoljanak a helyére. Azt, hogy miért nem javasol a városháza egyetlen magyar személynevet sem, azzal indokolták: a javaslatok a lakosságtól jönnek, s magyar vonatkozású javaslatot senki sem tett. Erre Asztalos Lajos egy tízoldalas román nyelvű beadványt készített. Ebben vázolta a kolozsvári utcanevek történetét, s kettős javaslattal szolgált: egyrészt felvetette a XIX. század végéig használatos nem nemzetiségi jellegű régi "beszélő" utcanevek újbóli használatát (román és magyar változattal): Híd, Szappan, Király, Farkas stb. utca. Másrészt 20 konkrét utcának (többnyire földrajzi nevet viseltek) magyar vonatkozású nevet javasolt (Fadrusz János, Bethlen Gábor, Minorita, Mikes Kelemen, Haller Károly, Mikó Imre stb. utca). A továbbiakban egyetlen előterjesztési listán sem tűntek fel ezek a javaslatok. - Gaal György pontos címét megadta, ennek ellenére egyetlen ülésre sem kapott meghívót. /Gaal György: Ahogy az utcákat nálunk keresztelik. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./2000. március 18.Az EMKE egyike a sok betűszavunknak. Kolozsvárott a szó gyorsan terjedt, különösen az EMKE-palota felhúzása után. Majd megjelent az EMKE park, az EMKE tér. De létezett EMKE -drogéria, -gyufa, -gyertya, -levélpapír is. Az Egyesület a magyarság legnagyobb művelődési csoportosulása lett az elmúlt 110 évben. A kiegyezés után a magyar állam nem tudta felvállalni a művelődésre és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Ugyanakkor a nemzetiségek szervezkedni kezdenek, értekezleteket és ünnepségeket szerveznek. A szórványmagyarság művelődési körülményei romlottak és az asszimiláció egyre gyorsult. Az 1880-as években a felelősséget érző férfiak rendre egyesületeket alakítottak Erdélyben, Bánságban és Felvidéken egyaránt. A románság ASTRA néven 1861-ben Nagyszebenben alapította meg kulturális egyesületét. Kun Kocsárd gróf, akiről azóta díjat neveztek el, Hunyad megyében 1876 végén elindítja a Hunyadi mozgalmat. Haller Károly, Kolozsvár polgármestere 1884-ben a városházára hívta a közművelődés után érdeklődőket és tenni is akarókat. A következő év augusztus 31-én alakul meg az EMKE, elnöke Haller Károly, majd őt gróf Bethlen Gábor követte. Kun Kocsárd az EMKE első tiszteletbeli elnöke. Évente volt közgyűlés, közben kirándulások, városnézések, műsorok, kitüntetések és más rendezvények váltogatták egymást. A gyökerében többször megújuló egyesületet az állandó útkeresés, a valós, többféle tartalmat magában hordozó közművelődési és közösségi ideológiaváltás jellemezte és jellemzi ma is. /Matekovits Mária: Az EMKE történetéből. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 18./2004. szeptember 27.Szept. 25-én Kolozsváron tudományos ülésszakkal folytatódott a kolozsvári Szent György-szobor fennállásának századik évfordulója tiszteletére szervezett kétnapos rendezvénysorozat. A Csetri Elek akadémikus elnökletével megtartott emlékkonferencián magyarországi és helyi szakemberek előadásai hangzottak el. Kötő József, az EMKE elnöke az elmúlt évtizedek erdélyi és kolozsvári művelődéspolitikai vonatkozásait elevenítette fel. Elmondta: a cél Kolozsvár arculatának megőrzése volt. Murádin Jenő művészettörténész a Szent György-szobor másolatának Kolozsvár városrendezési terveiben való jelenlétéről beszélt. 1904. szept. 28-án avatták fel az akkori Arany János (ma Lucian Blaga) téren. Az előkészítő munkából oroszlánrészt vállalt magára Haller Károly polgármester és Posta Béla múzeumigazgató. A munkát Budapesten Róna József szobrász végezte el. A tanácskozáson Egyed Emese (egyetemi tanár, Babes-Bolyai Tudományegyetem) a Szent György-szobor irodalmi vonatkozásait tárta fel. /Ördög I. Béla: Össznemzeti jelentőségű a Szent György-szobor. Tudományos ülésszak az emlékezés jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 27./2005. november 19.Megjelent Kuszkó István munkája /Emlékkönyv Dr. Haller Károly működéséről/. Dr. Haller Károly /Nagyszeben, 1836. okt. 14. – Budapest, 1911. febr. 7./ jogász, egyetemi tanár, Kolozsvár polgármestere, politikus volt. Nevéhez kötődik a Sétatér fejlődése, fák ültetése Kolozsvár utcáin és terein, az Erzsébet-szobor (Fellegváron), valamint a Szent-György-szobor felállítása, a Szépítő-egylet alapítása, a Tűzoltó-egylet alapítása és a Főtér mai arculatának kialakítása stb. Rengeteget tett a Tornavívóda megnyitása érdekében, ő alapította a Lövész Egyletet, vezette a Kerékpáros Egyletet, valamint részt vállalt a KAC munkájában. Haller Károly Szatmáron végezte a filozófiát, majd 1853–1856 között a nagyszebeni jogi akadémián szerzett oklevelet. Később Pesten doktorált. 1863-ban a Kolozsváron felállított jogi akadémiára nevezték ki tanárnak, az egyetem megnyitásakor pedig az osztrák magánjog nyilvános rendes tanárává választották. Az egyetem rektori tisztségét az 1880–1881-es tanévben töltötte be, emellett a jogi kar dékánja volt az 1873–1874 és 1890/91-es tanévekben. Amikor 1883-ban felmerült, hogy Haller Károly vállalja el a megmérettetést a polgármesteri székért, az egyetem diáksága levélben kérte tanárát, hogy ne hagyja el az egyetemet. Dr. Haller 1905-ig, nyugdíjazásáig tanított az egyetemen, illetve a Gazdasági Tanintézetben. Nyugdíjba vonulása után is részt vett a politikai életben, 1905-től a császár a főrendház tagjává nevezte ki. A kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszik, de sírkövét már hiába keressük, mert sírját a 70-es évek közepén eladták. Haller Károly vetette fel, hogy Kolozsmonostort a városhoz kell csatolni. Fontos szerepet játszott az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) megalapításában, az EMKE-téri park (mai Bocskai/Avram Iancu tér) kialakításában. Polgármestersége idején lebonttatta a főtéri kis házakat, amelyek a templomnak támaszkodtak, és kialakíttatta a Főtér mai arculatát. /Killyéni András: Dr. Haller Károly – a sportbarát polgármester. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./2008. április 30.1885. április 12-én alakult meg Haller Károly vezetésével a kolozsvári Vigadó, a Redut nagytermében az EMKE, amit aztán 43 éves tetszhalálból 1991. április 20-án Brassóban támasztottak fel az újjáalakulás tényét rögzítő közgyűlésen, ahol megválasztották Dávid Gyulát elnöknek és Kötő Józsefet főtitkárnak. Az EMKE története megtalálható a Művelődés 1995. évi augusztus–szeptemberi összevont százlapos számában. Ma már dokumentumértékű ez a külön kötetként is megjelent összefoglalás, amely első ízben vette számba a 89-es decemberi fordulat után gomba módra megszaporodott romániai magyar egyesületeket is. 1992-től osztják ki az erdáélyi szellemi élet, közművelődés személyiségeinek nevét viselő EMKE-díjakat. A 2007. évi EMKE-díjak: Spectator-díj Szilágyi Aladárnak, az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítést segítő gazdag publicisztikai tevékenységéért, Kacsó András-díj a Háromszék Népi Együttes Zenekarának, az erdélyi népzene értékeinek itthoni és határon túli népszerűsítéséért, minőségi műveléséért, Bányai János-díj Bárth János néprajzkutatónak, az erdélyi népi kultúra értékeinek feltárása és közlése terén végzett kiemelkedő kutatói tevékenységéért, Kún Kocsárd-díj Széman Péternek, a versenyképes magyar közösség létrehozásáért végzett közművelői tevékenységéért, Nagy István-díj Öllerer Ágnesnek, kiváló zenepedagógiai, karnagyi és a kamarazenei mozgalom terén végzett munkásságáért, Bánffy Miklós-díj Székely Szabó Zoltánnak, fáradhatatlan szervezőmunkájáért, melynek eredményeképpen a Magyarország határain kívül működő magyar színtársulatok rendszeresen jelen vannak Bécsben és más ausztriai településeken, Kovács György-díj Balázs Attilának, korszerű és nagyhatású színészi munkásságáért, sokoldalú tehetségéért, mellyel a temesvári színpadot szolgálja és az erdélyi magyar, román és német színjátszás egymás felé fordulását segíti, Poór Lili-díj Balázs Évának, az anyanyelvi színpadi szó nemesítő erejébe vetett hitéért, mindig megújulásra kész emberábrázoló művészetéért, Szentgyörgyi István-díj Fazakas Mihálynak, színjátszásunk kiemelkedő hagyományának ápolásáért, a diákszínjátszásunk terén elért kiemelkedő érdemeiért, Szolnay Sándor-díj Soó Zöld Margitnak, utolérhetetlen művészi érdemeiért és az alkotói közösség érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, Monoki István-díj Györfi Dénesnek, a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Könyvtár állományának elkötelezett és szakszerű gondozásáért, Balázs Ferenc-díj a Calepinus Alapítványnak az 1990-ben létesített nyelviskola működtetéséért, biztosítva több ezer személynek az idegen nyelvek oktatását, nemzetközi nyelvvizsgára való felkészítését, gr. Mikó Imre-díj Irsay Miklósnak, értékteremtő, kultúrapártoló tevékenységéért. Életmű-díjban részesültek: Bálint Lajos, a míves könyvek erdélyi hagyományát folytató félévszázados munkásságáért, kultúrahordozó szép könyvek kivitelezéséért, Laskay Adrienn művészeti és oktatói tevékenységéért, az erdélyi Bartók- és Kodály-kultusz kiteljesítésében szerzett érdemeiért. /Szabó Zsolt: EMKE-díjak 2007. = Művelődés (Kolozsvár), 2008. április/2010. április 8.125 éves az EMKEIdén 125 éves az EMKE: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. "Időszámítása – ahogyan Pákei Sándor József tiszteletbeli alelnök és főtitkár írta volt a negyedszázados évforduló alkalmából kiadott emlékkönyv bevezetőjében – voltaképpen a legelső értekezlet pillanatától, 1884. december 27-től, karácsonya napjától kezdődik". Mikor is Haller Károly kolozsvári polgármester hívó szavára gyűlt egybe a 40-50 lelkes ember, akik elhatározták egy magyar közművelődési egyesület megalakítását. Mégis, az EMKE "hivatalos" születésnapjának 1885. április 12-ét tekinthetjük: ekkor tartották Kolozsvárt az Unió utcai Vigadóban az alakuló közgyűlést, elfogadván azt az alapszabályt, melynek 2. paragrafusa kimondotta: "Az egyesület célja működési körében a hazafiság fejlesztése a nemzeti irányú művelődés által". Közel fél év múlva, 1885. augusztus 31-én, ugyancsak Kolozsvárt, összeült a "tisztválasztó, vagyis végleg szervezkedő közgyűlés". Ekkor az EMKE-nek már 6303 örökös, alapító, rendes és pártoló tagja és 452 476 korona vagyona volt. Elgondolói, létrehozói között ott találjuk a korszak jeles személyiségeit, politikusokat, írókat, egyházi méltóságokat. Kossuth Lajos a legelsők között volt, akik felismerték az EMKE-alapítás rendkívüli jelentőségét. Turinból ezt a sürgönyt küldte az alakuló közgyűlés résztvevőinek: "Erdély jobb keze hazánknak. Minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves magyar állami jellegének biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bujtogatást, feltartani a magyarságot, visszaszerezni az elveszett tért, fejleszteni a magyar közművelődést, olyan önvédelem, melyet minden magyarnak támogatnia kellene. Levélben intézkedem, hogy alapító tagsági díjul 100 frt. a közművelődési egyesületnek befizettessék. Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit". De hamarosan megmozdult az egész ország társadalma: tehetős mágnások, birtokosok, jeles egyházi férfiak, áldozatkész értelmiségiek, kereskedők, iparosok, ügyvédek, gazdaemberek siettek fölajánlásaikkal, adományaikkal az EMKE nemes céljainak támogatására. Osdolai Kún Kocsárd gróf – az egyesület első tiszteletbeli elnöke – egy székely földműves iskola létesítésére 1889-ben az EMKE-re hagyta Alsó-Fehér megyében algyógyi birtokát: 2190 hold szántóföldet, kaszálót és legelőt, a hozzá tartozó épületekkel és felszerelésekkel. Lengyelfalvi Orbán Balázs báró, A Székelyföld leírása nagynevű szerzője tövisi birtokát hagyományozta az egyesületre. Dersi János marosvásárhelyi birtokos végrendeletileg 20 000 korona készpénzt hagyott az EMKE-re "munkásságával és takarékosságával szerzett vagyonából". Így jött össze fokozatosan a századforduló idejére az a jelentős EMKE-vagyon, mely lehetővé tette az egyesület sokirányú és hatékony működését. Elemi népiskolák egész sorát hozta létre az EMKE, és okkal fordított oly nagy gondot a magyar szórványok iskolaviszonyainak javítására. Néhány közeli példa: Mezőménes református felekezeti iskolájának termét az EMKE anyagi segítségével 1903-ban újjáépítették, de EMKE- hozzájárulással épült fel a radnóti, magyarózdi, uzdiszentpéteri iskola is. Az EMKE jelentős összegekkel segítette a tanítókat, a szegény sorsú gyermekeknek adományokat utalt ki, analfabétáknak tanfolyamokat szervezett stb. Szinte áttekinthetetlen a művelődés érdekében kifejtett EMKE-munka teljessége: népkönyvtárak százai, kórusok, különféle irodalmi és népművészeti megmozdulások, műemlékvédelmi tevékenységek sora. És a nép jólétét célzó gazdasági, iparfejlesztési törekvések, közérdekű építkezések, melyek mind az alapszabályzatban megfogalmazott nemzetmentő célkitűzések megvalósítására irányultak. Sajnos, csak az első világháború végéig tarthatott az EMKE virágzásának eseményekben és sikerekben gazdag korszaka. Ekkor a közadakozásból összegyűlt hatalmas vagyon elveszett. Működése nem szűnt meg egészen, de igen-igen beszűkült. Vezetője, irányító szelleme továbbra is az a Sándor József maradt, aki már az induláskor meghatározó szerepet játszott az egyesület életében. 1944 végén, amikor a főtitkári tisztet a jeles kolozsvári költő és szerkesztő, Kis Jenő vállalta el, ismét megélénkült az EMKE Észak-Erdélyben: könyveket adtak ki, támogatták a műkedvelő színjátszást és kórusmozgalmat, gondjaikba vették a könyvtárak és múzeumok ügyét. Rövid ideig tartó pezsgés után az EMKE 1946-ban kényszerűség folytán beolvadt az egykori Magyar Népi Szövetségbe, annak közművelődési osztályába, és átmeneti vergődés után megszűnt létezni. Négy nehéz évtizeden át említeni sem lehetett, hogy ezeken a tájakon volt egyszer egy EMKE… 1991 tavaszán, április 20-án Brassóban újjáalakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, változatlanul Kolozsvár központtal. Azóta eredményesen folyik országos hálózatának kiépítése és működtetése, persze, merőben más feltételek között, mint egykoron. Minden olyan erdélyi megyében, ahol jelentősebb számban él magyar lakosság, működik EMKE-szervezet, illetve hozzá csatlakozó közművelődési egyesület. Ennek a sokágú és eleven tevékenységnek a legjelentősebb keretei kétségtelenül a különböző helyi művelődési egyesületek, társaságok, egyletek. Erdély földjén messzi múltban gyökerező, gazdag hagyománya van a cselekvő művelődésnek, a sorskérdésekkel történő szembenézés iránti fogékonyságnak. Ez a mindenkori idő parancsa. Ilyen szellemben kíván eleget tenni hivatásának a 125 évvel ezelőtt megalakított EMKE is. Változott történelmi viszonyok között, jelenkori lehetőségekhez igazodva végzi munkáját az annak idején megfogalmazott célkitűzések magasztos alapelveihez igazodva. A megmaradás, megmaradásunk ügyét szolgálja hittel, hűséggel. Amíg és ahogy lehet. Zászlajára az alábbi jelszót tűzve: Ki a köznek él, annak élni érdemes. Dr. Ábrám Zoltán, országos területi alelnök, Maros megyei elnök Népújság (Marosvásárhely) 2010. június 30.A százhuszonöt éves EMKEAz Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával. Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebbségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is. Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. " Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését. A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte. 1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében. A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is. A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett. Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be. Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket. A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek. Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete." A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat. Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért. 1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára. Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját. Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat. A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak. A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték. Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára. 1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át. 1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható. A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének. Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb. 1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén. Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház. 2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!" Sebestyén Kálmán Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf. Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981. emke.ro/sajtóvisszhang 2012. február 17.Jegelik a magyar emlékművek ügyét az erdélyi önkormányzatokJegelik a magyar személyiségeknek állítandó szobrok ügyét az erdélyi önkormányzatok. Kolozsváron válaszra sem méltatták a Sissi-szobor újraállításának kezdeményezőit, Nagyváradon a magyar honvédemlékmű, Marosvásárhelyen a Sütő-szobor ügye akadozik. Bécsi Sissi csokoládéval lepte meg csütörtökön Radu Moisin ideiglenes kolozsvári polgármestert, László Attila alpolgármesternek pedig nagykárolyi Sissi sonkát nyújtott át Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közép-erdélyi régióelnöke az önkormányzat által csütörtökön a Fellegvár és a Farkas utca felújítása kapcsán szervezett közvitán. A politikus ezzel akarta emlékeztetni a kincses város előjáróit a tavaly ősszel átadott nyílt levelükre, amelyben arra kérték az önkormányzatot, hogy az Erzsébet híd restaurálása mellett a közeli Erzsébet sétautat is újítsa fel, és ezek hivatalosan is kapják vissza eredeti nevüket. Utóbbin ugyanis az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ismét felállítaná az osztrák–magyar császárné mellszobrát, amiről tájékoztatta is az önkormányzatot. Gergely Balázs elmondta: erre a gesztusra azért kerítettek sort, mert azóta sem kaptak érdemi választ az önkormányzattól. „Ezért találtuk ki ezt a kedves tréfát, amellyel fel akartuk hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy létezik egy ilyen ügy. Moisin úr nagyon sokszor hivatkozik a bécsi példára, többek közt a főtéri karácsonyi vásár esetében, reméljük ezzel sikerül a szívébe lopni az ötletet” – nyilatkozta Gergely Balázs. Mint arról beszámoltunk, az EMNT tavaly augusztusban jelentette be, hogy visszaállítaná Erzsébet királyné mellszobrát a Fellegvárra vezető Erzsébet sétaúton. A tervek szerint az ehhez szükséges anyagi forrásokat a Magyar Ifjúsági Tanács, illetve két magyarországi ifjúsági szervezet adományokból gyűjti össze. Stróbl Alajos szobrászművész – az Európa-szerte népszerű Sissit ábrázoló – alkotását Haller Károly, Kolozsvár egykori polgármestere javaslatára 1901-ben helyezték el az Erzsébet sétaúton, azonban a büsztnek a kommunista diktatúra évei alatt nyoma veszett. Az azóta a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban megtalált szobornak most készül a másolata, a tervek szerint ez kerülne ki a fellegvári sétaútra. Új helyszín a váradi honvédemlékműnek Nagyváradon hasonlóképpen a Románia területén elesett magyar katonák emlékművének felállítását akadályozza az önkormányzat, amely korábbi határozatának ellentmondva, új helyszínt javasol a kegyhely számára. A Sárközi Zoltán, Delorean Gyula és Pásztor Sándor nagyváradi önkormányzati képviselők által létrehozott Pro Liberta Partium Egyesület azt követően döntött az emlékmű felállításáról, hogy Románia és Magyarország között kormányközi egyezmény született arról, hogy emlékhelyet hoznak létre a másik ország katonái számára. Sárközi Zoltán, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta, azt szerették volna, ha a váradi emlékmű méltó utódja lenne a magyar hősök emlékére korábban állított obeliszknek. A Rulikowski sírkertben 1914-ben létrehozták a hősök temetőjét az első, majd a második világháborúban elesett magyar honvédek számára, de ezek tetemeit a 90-es évek elején exhumálta, a sírhelyeket pedig román veteránoknak adta az akkori önkormányzat – tájékoztatott az RMDSZ-es tanácsos. Elmondta, az emlékművet a korábbi helyén, a román katonai sírok közelében szerették volna felállítani, a temető főbejáratánál, a helyszínt a magyar és román hadisírgondozó szervek is megfelelőnek ítélték. Bár tavaly nyár elején a tanács is rábólintott a kezdeményezésre, és a tervek is elkészültek, az emlékmű ügye nem haladt előre, holott mind Budapestről, mind Bukarestből sürgették azt, a polgármester ugyanis nem írta alá az építkezési engedélyt. Ilie Bolojan végül nem hivatalos formában arról értesítette a kezdeményezőket, hogy meg kell változtatni a helyszínt, mert az emlékhely akadályozná a temetőbeli forgalmat. Sárközi Zoltán a Krónikának úgy értékelte, hogy az elöljáró igénye „kínosan” érinti őket, főleg, hogy a magyar és román hatóságok is érdekeltek az ügyben. Az RMDSZ-frakció ennek ellenére mintegy 50 méterre a korábbi helyszíntől kiválasztotta az emlékmű új helyét, és abban reménykednek, hogy ezt még a februári soros ülésen megszavazza a helyi tanács. Ezt Petri Csilla, a városháza szóvivője is megerősítette lapunknak. A szóvivő szerint azért kellett megváltoztatni a helyszínt, mivel a szobor és a köré épített kerítés akadályozta volna a gyalogosforgalmat a sírkertben. Sárközi Zoltán lapunknak arról is beszámolt, hogy a Pro Liberta Partium Egyesület a doberdói harctéren elesett Bihar és Temes megyei magyar katonák emlékére emelt négy emlékmű egyikét is felújítaná. A gúla alakú építményre Szlovéniában, darabokban akadtak rá, és székesfehérvári partnereikkel ennek helyreállítását is vállalták. Sárközi Zoltán sajnálattal állapította meg, hogy miközben a szlovéniai hatóságokban partnerre találtak, az ottani emlékmű ügye jól halad, Váradon akadályozzák terveiket. Idén sem lesz Sütő-szobor? Marosvásárhelyen sem tudni még, hogy sikerül-e a második betervezett időpontra felállítani Sütő András író szobrát. A Kiss Levente helyi képzőművész által megálmodott egész alakos szobrot eredetileg tavaly szerették volna fölavatni. Utólag Sütő születésének 85. évfordulójára, ez év július 17-ére ütemezték át az eseményt. Nagy Pál, az író egykori kollégája és barátja, a szoborállító bizottság tagja csütörtökön a Krónikának elmondta, hogy még mindig nem sikerült valamennyi szükséges jóváhagyást beszerezni. „Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nyári határidő nem tartható. Pontosabb adatokkal viszont egy hét múlva szolgálhatnék” – fejtette ki lapunknak a közíró. Csegzi Sándor alpolgármester viszont azt állítja: a papírok körül minden rendben van, vagy legalábbis lesz hamarosan, most már csak az anyagi forrásokat kell előteremteni. „Szokás szerint az önkormányzat elkészíti a talapzatot, és kialakítja a terecskét, a szoborállítási költségeket viszont a kezdeményezőknek kell felvállalniuk. Több ígéret is van, és remélem, hogy Sütő András szobra nem fog az anyagiakon elbukni” – bizakodik Csegzi, aki egyben a szoborállító bizottság elnöke is. A szoborállítást Markó Béla közbelépése is késleltette, ugyanis miután a héttagú bizottság kiszemelt Sütő lakhelyétől mintegy kétszáz méterre egy parkocskát, majd az önkormányzat el is fogadta a helyszínt, az RMDSZ volt országos elnöke nemtetszésének adott hangot. Markó az író és politikus hírnevéhez méltóbb helyre szerette volna helyeztetni az alkotást. A szoborállító bizottság tagjai azonban úgy vélik, a Mărăşti téri postapalota épülete előtti kis zöldövezet a legmegfelelőbb a szóba került helyszínek közül. Csegzi Sándor szerint a parkrészt a Herder- és Kossuth-díjas íróról lehetne elnevezni. A huzavona közepette Sopron megelőzte Marosvásárhelyt, a szovátai Bocskay Vince alkotását tavaly ősszel, Sütő András halálának ötödik évfordulóján avatták a hűség városában. Marosvásárhelyen idénre egy másik köztéri alkotás avatását is tervezik. A vár északi fala mellé – ahol hajdanán Mihai Eminescu mellszobra állt – Vályi Gyula matematikus, a lég- és hajócsavar felfedezőjének szobrát képzelték el. Az önkormányzat pozitívan bírálta el a kezdeményezők kérését, a városháza ki is bocsátotta az építkezési engedélyt. Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda, Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2013. november 15.Ars hungarica: otthonosság érzete a szórványbanVáltozatos tematikájú kiállításokat, népdalokkal ötvözött megzenésített verseket és színvonalas dzsesszkoncertet kínált a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének Magyar Kulturális Központja által szervezett nagyszebeni Ars hungarica fesztivál első napja, amelynek délutáni hivatalos megnyitója keretében a nagyszebeni születésű grafikusművész, lelkész, Orth István vehette át Magdó János főkonzultól a magyar állam kitüntetését. A három egymást követő tárlatmegnyitót a képzőművészeti sokszínűség jellemezte. Teddy, a nagyszebeni születésű fiatal művész Kellemetlen szokás az elmélkedés című tárlatának munkáit Valentin Mureşan, a Brukenthal Múzeum kurátora szerint leginkább a játékosság jellemzi. – A festmények szimbolikus képvilágának mindegyike külön jelentéstartalommal bír. A művész ábrázolásmódja változtat a tárgyak jelentésén, és az általa megteremtett világba kalauzolja a nézőt – beszélt az alkotásokról Mureşan. Szegedi Alice Torella népi iparművész A nő – toposzok játéka című tárlata a Bruck Studióban tekinthető meg. Bár alkotásainak alapanyaga természetes, szálas anyagok összessége (főként a gyékény), ő maga azt vallja, hogy az alapanyag, amit feldolgoz, az maga „a kulturális környezet”, amelyben él. A tárlat hat alkotást mutat be, amelyből három vegyes technikával készült falra akasztható, három pedig egyméteres sziluett. Az alkotások a nőt kívánják ábrázolni, annak lelki világát, a róla alkotott társadalmi képet, úgy a hagyományos, mint a nem konvencionális életformában, mindezt a művész sajátságos szemszögéből. Mirela Creţu, az ASTRA Múzeum szakigazgatója szerint a nőiség tematikáját megfogalmazni igazi kihívás, hiszen a nő nemcsak az anyaság, a teremtés szimbóluma, ugyanakkor a karrierépítés és a család között egyensúlyozik. – A művész ábrázolásmódjának kiindulópontja a mennyasszonyi ruha, majd tovább haladva láthatjuk az érintésre vágyakozó nőt, akire a zeneiség, az alkotás és az örökkévalóság jellemző. Ugyanakkor felbukkan az önmagát kereső, belső harmóniára áhítózó nő is – világított rá a szakértő. Orth István kiállítása különleges jelentőségű volt, nemcsak életműve apró töredékének ismertetése, hanem a tárlat helyszíne miatt is, amely a nemrég visszakapott, egykor felekezeti iskolaként működő református központ volt. A tárlat három sorozat munkáiból kínált ízelítőt: Az erdélyi magyar kultúrtörténet értékei című sorozat képeit, a Nagyszeben történetéhez kapcsolódó rajzsorozatot, valamint a teljesen új szentképsorozatot csodálhatták meg az érdeklődők. Varró Sándor nagyszebeni lelkipásztor kifejtette: a kiállításmegnyitó hármas lelki töltetű számára. Először is azért, mert első alkalommal szólhat úgy a jelenlévőkhöz, hogy elmondhatja: az épület újra az ő tulajdonukban van. Másodszor azért, mert Orth István a művészete által tölti meg élettel az épületet, harmadszor pedig azért, mert az Ars hungarica kulturális rendezvénysorozat nemcsak a művészetre, hanem a magyar kulturális értékek mindegyikére nyitott. Bitay Levente vezető konzul is hangsúlyozta az esemény jelentőségét. Úgy vélte: a református egyház visszakapott épülete ismét a magyar közösségi élet otthonává válhat, amelyhez sok erőt kívánt. A fesztivál hivatalos megnyitóján Serfőző Levente főszervező, a Híd Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke beszédében hangsúlyozta: a modern közösségek mozgatórugói közé sorolható a hatalomra vágyás, az anyagi érdek, a szabályok, a törvények, a kényszer, az elvárások, a megfelelni akarás. Hozzáfűzte: ennek következménye, hogy az emberek között állandó konfliktusok merülnek fel, a hibáztatás és a „kifele mutogatás” már-már megszokott viselkedési szabály lett, ami az egyéni felelősség hárítása az önálló gondolkodás, az emberi minőség és az embereket összekötő érzelmek elvesztéséhez vezet. Ezért arra kért mindenkit, hogy a felsoroltakat helyezze figyelmén kívül öt napig, és élvezze az Ars hungarica rendezvényeit. Magdó János főkonzul az Ars hungarica fesztivált a városlakók és a más nemzetiségűek felé való megmutatkozásként értékelte. Mindazokat a nagy elődöket – Oláh Miklóst, Borsos Miklóst, Bánffy Dezsőt, Haller Károlyt, Maczalik Győzőt – említette, akiket annak idején Nagyszebenbe vonzott a szászok által teremtett társadalmi modell. – Sok magyart adott Nagyszeben az összmagyarságnak, és akik most itt vagyunk, ezt az utat fogjuk folytatni – jegyezte meg, külön megköszönve Serfőző Leventének, hogy az általuk szervezett rendezvényekkel összetartják a helyi magyar közösséget. Fejér László parlamenti képviselő a Kovászna Megyei Tanács elnökének, Tamás Sándornak az üdvözletét tolmácsolta. Kifejtette: mindig kellemesen meglepő számára a nagyszebeni közösség példaértékű összetartása. – A szász, a székely és román lakosság mindig bebizonyította, hogy együtt tud élni és alkotni. Az együttműködésnek és toleranciának mindig fontos szerepe van. Egymás kultúrájának megismerése, az ilyen jellegű rendezvények szervezése ehhez az eredményes együttéléshez járul hozzá – mondta a képviselő. Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint a tankönyvek nem írnak arról, hogy az ember mit érez, amikor szórványban élő közösséghez látogat. – Önök itthon vannak, és az önök által közvetített értékek által én is itthon érzem magam – mondta. – Otthon érezzük magunkat kultúránkban, anyanyelvünkben, ezáltal pedig a szórványhoz pozitív képet, érzéseket tudunk társítani – tette hozzá. Orth István grafikusművész, lelkész részére kiemelkedő művészeti tevékenységéért, lelkészi szolgálataiért és a dél-erdélyi szórványban élő magyar közösségért való kiállása elismeréséül a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Áder János magyar köztársasági elnök, amelyet az ünnepi megnyitón Magdó János főkonzul adott át a művésznek. Varró Sándor méltatásában hangsúlyozta: komplex személyiség az Orth Istváné, hiszen elsősorban Isten embere, ugyanakkor a közösség és a művészet embere is. – Az ő művészete azért a közösségért van, amely kiemelte, és amelynek él, dolgozik és fáradozik. Így ezúttal nemcsak Orth Istvánt tüntették ki, hanem az egész nagyszebeni magyar közösséget – mondta. Az első nap rendezvénysorozatát a sepsiszentgyörgyi Evilági muzsikusainak népdallal ötvözött megzenésített versei és a Smárton Trió feat. Juhász Gábor virtuóz dzsessz dalai zárták. DÉZSI ILDIKÓ Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 14.Konferencia a 130 éves EMKE-rőlA 130 éves EMKE címmel interdiszciplináris konferenciát tartanak október 15-én, pénteken Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Majális/Republicii utca 5. szám). Délelőtt 10 órától, Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, valamint Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke köszönti a résztvevőket, majd Gaal György (Haller Károly jogtudós, városvezető és -szépítő, az EMKE-alapítás kezdeményezője), Berki Tímea (A fordítástól a politikáig. Az EMKE-alapító Sándor József életpályájáról) és T. Szabó Levente (Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet alakulása, a kolozsvári Bölcsészkar és a helyi egyleti élet összefüggései az 1880-as években) tart előadást. Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 20.Feltárják az EMKE múltját: elkezdődtek a levéltári kutatásokInterdiszciplináris konferenciával ünnepelte fennállásának 130 éves évfordulóját az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a hétvégén. A csütörtöki kolozsvári előadásokat követően – amelyek a szervezet történetének egy-egy szeletét elevenítették fel – a résztvevők pénteken egy algyógyi kiránduláson vettek részt. Széman Péter EMKE-elnök lapunk megkeresésére elmondta: fontos, hogy feltárják a szervezet múltját és egykori értékeit, hiszen „a múlt ismerete nélkül nem lehet építeni a jövőt". A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban jelenleg újra megtekinthető az EMKE első tíz évét bemutató kiállítás is, amelyet Bartha Katalin Ágnes állított össze, és amelyet eredetileg még tavasszal mutattak be, azóta több helyre is eljutott, így Nagyszebenbe, Zilahra és Pécsre, és a tervek szerint a közeljövőben Szilágysomlyóra és Sárospatakra is elviszik. Hatméternyi múlt Széman elmondta, a szervezet levéltárát az állami levéltárban őrzik, és sokáig egyáltalán nem volt kutatható. Már hét éve kérik ennek a hatalmas anyagnak – összesen 30 folyóméter iratcsomó – a kutathatóvá tételét, a levéltártól viszont eddig mindig azt a választ kapták, hogy egyelőre nincs feldolgozva az anyag. Idén azonban hat folyóméternyi anyagot, a szervezet első tíz évének írásos emlékeit rendelkezésükre bocsátották, a mostani konferenciára tulajdonképpen ez adott lehetőséget. Ugyanakkor Széman szerint nagyon sok kapcsolódó levéltári anyag segíthet az EMKE múltjának feltárásában, többek között a kolozsvári bölcsészkar levéltára – ez az anyag is most vált nyilvánossá – vagy az EMKE alapító-titkára, Sándor József saját levelezése is érdekes információkkal szolgálhatna, utóbbi azonban egyelőre szintén nem kutatható. A csütörtöki konferencián Gaal György Haller Károly jogtudósról tartott előadást, aki az EMKE-alapítást kezdeményezte, Berki Tímea pedig az EMKE-alapító Sándor József életpályájáról értekezett. „T. Szabó Levente például a kolozsvári bölcsészkar levéltárában kutatott, és nagyon érdekes adatokat talált az EMKE, a bölcsészkar és a helyi egyleti élet összefüggéseiről az 1880-as években. Nagy Botond arról beszélt, hogy az EMKE milyen szerepet vállalt a 19. század végén például a székelykérdés megoldásában, hiszen akkoriban a Székelyföld Nagy-Magyarországon belül perifériára szorult, nagy volt az elvándorlás, nem voltak munkahelyek – amely probléma mára újra aktuálissá vált –, az EMKE pedig akkor szorgalmazta a gazdaságtelepítést, az infrastruktúra javítását" – magyarázta Széman Péter. Tóth Szabolcs Barnabás Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület jelenléte Háromszék közművelődési életében címmel tartott előadást, amely Széman szerint azért érdekes, mert az EMKE segédkezett az első székelyföldi civil egyesületek létrehozásában is. Vetési László arról beszélt, hogy az EMKE megalakulásakor hogyan működött a szórványban, hiszen már 130 évvel ezelőtt is az volt a szervezet egyik fő célkitűzése, hogy megállítsa a szórványosodást, illetve a magyarságtudat megőrzésében segítse a szórványban élőket. Az elnök szerint ezek a mai szervezetnek is a fő célkitűzései közé tartoznak azzal a különbséggel, hogy akkor még jelentős gazdasági erőforrások is az EMKE rendelkezésére álltak, ma viszont sokkal szerényebbek az anyagi lehetőségeik. Az elnök elmondta, a konferencián elhangzott előadások anyagát kötet formájában is szeretnék megjelentetni, jövőre pedig egy hasonló konferenciával szeretnék folytatni az EMKE múltjának feltárását. Szerény eszközök a szórványban Arra a kérdésre, hogy milyen eszközei vannak a mai szervezetnek a szórványosodás megállítására, Széman elmondta, idén például az EMKE az RMDSZ-szel és a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel karöltve képzéseket indított el, amely a kis közösségek helyi értékeinek feltárását szorgalmazza, és amelyeket elsősorban a szórványközösségeknek szántak. Ugyanakkor az elnök bevallotta, hogy az EMKE lehetőségei eléggé behatároltak a szerény anyagi lehetőségeik miatt, hasonló képzések és művelődési programok rendszeres szervezésével azonban tudnak segíteni a szórványközösségek magyarságtudatának megerősítésében. Példaként a Besztercén és Radnaborbereken nemrégiben megszervezett Reményik Sándor-megemlékezést említette. Fontos eredménynek tartja ugyanakkor a pusztakamarási felújított Sütő András-emlékház közelmúltban történő átadását is, ahol szintén szervezhetnek a továbbiakban kulturális eseményeket. Az elnök ugyanakkor elmondta, hogy már tárgyalnak a budapesti Nemzeti Művelődési Intézettel egy 2-3 éves képzés beindításának lehetőségéről, amelyet közművelődési és kulturális szakemberek figyelmébe ajánlanak elsősorban, de helyi civil szervezetek vezetői és a helyi értékek feltérképezésével foglalkozó szakemberek számára is hasznos lehet. Széman Péter kérdésünkre elmondta, korai lenne arról beszélni, hogy hol szerveznék meg ezeket a képzéseket, de az biztos, hogy több erdélyi helyszínen – a Székelyföldön, a Partiumban és Közép-Erdélyben, Kolozsvár környékén is – indul majd ilyen képzés, ha a tárgyalások eredményesek lesznek. „Magyarországon már léteznek hasonló képzések, így azoknak a logisztikáját használnánk fel az itteni képzések beindításakor, az ott tanító szakembereket hoznánk el az elején" – hangsúlyozta Széman Péter. Erdélyi hungarikumokat keresnek Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke a csütörtöki konferencia megnyitóján elmondta, hogy az RMDSZ koordinálásával létrehozzák az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságot, amely a Hungarikum Bizottság mintájára fog működni, feladata pedig feltárni a legfontosabb erdélyi magyar értékeket. A bizottságba való részvételre az EMKE képviselőit is felkérték. „A legfontosabb, hogy elindítsuk a kisközösségek helyi értékeinek gyűjtését, feltérképezését. Tulajdonképpen a bizottságnak is akkor lesz munkája, akkor lesz mit elbírálni, ha sok helyről jelzik a saját értékeiket a közösségek, ezeket pedig több kategóriában lehet majd rangsorolni annak függvényében, hogy helyi, regionális, nemzeti érték vagy hungarikum az illető térség sajátossága. Jövőre képzéseket is tervezünk ebben a témakörben több helyszínen" – tette hozzá Széman Péter. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2015. december 15.Civil mozgalom a 19. században: a Kolozsvári SzépítőegyletA polgári társadalom egyik jellegzetes szervezkedési formája az egyletekbe tömörülés. Az egyletek szolgálhatnak csak szórakozást, de többnyire valamilyen közös cél érdekében jönnek létre. Leggyakrabban olyan feladatokra vállalkoznak, amelyeket az állam, a hatóság nem akar vagy nem tud elvégezni. Erdélyben az 1870-es és 1880-as években lendült fel az egyletszervezés. Ekkorra vált világossá, hogy az 1867-es kiegyezéssel létrejött államhatalom milyen vonatkozásokat hanyagol el, hol hárulnak feladatok a civil társadalomra. Kolozsvár többtucatnyi egyletének egyik legérdekesebbje a Szépítőegylet. A kolozsvári egyletalapítások élenjárója hilibi Haller Károly (1836–1911) jogászprofesszor volt. Bár Nagyszebenben született, s Szatmáron végezte iskoláit, majd szülővárosában a német jogakadémiát, már 1863-ban Kolozsvári lakos lett, mint az itt megnyitott Királyi Jogakadémia professzora. Feleségül vette Mikó Lőrinc unitárius jogtanár Róza lányát, s ezzel beilleszkedett az itteni társadalmi életbe. (Második felesége Szentkirályi Zsigmondnak, a kiegyezés utáni első polgármesternek Gizella lánya volt.) 1865-ben megválasztották a városi százas tanácsba centumpáternek, azután a városi közgyűlésnek lett tagja, összesen 45 évig vett részt a városvezetésben, s közben 1884–1886-ban a polgármesteri széket is betöltötte. Mikor 1909. november 20-án lemondott a közgyűlési tagságról, egyhangúlag Kolozsvár díszpolgárául választották. Nem lehet minden városi ügy megoldását a hatóságoktól várni Haller nevéhez fűződik a Sétatér Egylet (1865), a Tornavívó Egylet (1867), a Lövészegylet (1869), az Erdély(részi) Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE, 1885), az Unió Szabadkőműves Páholy (1886), a Kerékpáros Egylet (1890) és az Önkéntes Mentőegylet (1891) megalapítása. Ebbe a sorba illeszkedik be a Kolozsvári Szépítőegylet is. Haller ötlete volt 1883 nyarán egy városi szépítőegylet alakítása. 1883. június 17-ére hívta össze a városháza közgyűlési termébe mindazokat, akik szívügyüknek tartották, hogy „más nagyobb városok példájára városunk utcái, közterei és közelebbi környéke, a közegészség és a modern ízlés követelményeinek megfelelőleg terv- és korszerűen szépíttessenek”. Az ülésterem megtelt városi tekintélyes polgárokkal, ami körülbelül százas létszámot jelentett. Haller nyitotta meg a tanácskozást, amelynek elnökéül közfelkiáltással őt választották, jegyzőjéül pedig Hegedüs István református tanárt (utóbb az egyetemen professzor). Haller kifejtette, hogy nem lehet minden városi ügy megoldását a hatóságoktól várni, „társadalmi mozgalommal kell a hiányokat pótolni”. Ő a grazi és nagyszebeni hasonló jellegű egyesületek szabályzatainak felhasználásával néhány alapelvet megfogalmazott, s azokat az értekezlet elé tárta. Többen hozzászóltak a kérdéshez, kiegészítéseket javasoltak. Végül egy kilenctagú alapszabály készítő bizottságot hoztak létre. Ennek elnöke Haller Károly lett, tagjai pedig Groisz Gusztáv jogtanár, Hegedüs István, Szvacsina Géza városi tanácsos (később polgármester), Kőváry László történész, Gámán Zsigmond iparkamarai titkár, Pákei Lajos főmérnök, Sigmond Dezső országgyűlési képviselő, Berényi József vasúti főtisztviselő. Jó két hónap múlva a sajtó közli a városszépítő egylet 12 paragrafusos alapszabály-tervezetét Haller, Hegedüs és Szvacsina aláírásával. Az egyesület itteni megnevezése Kolozsvári Városszépítő Egylet. Célja: „A város köztereinek és utcáinak szépítése”. Az egylet a szépítést a városvezetés jóváhagyásával végzi, magánosoknál viszont erkölcsi befolyását használja fel. Az egylet tagjai lehetnek alapító tagok (50 Ft befizetésével) és rendes tagok (2 Ft). Az egyletet a közgyűlés, illetve az igazgató választmány vezeti. A közgyűlést minden évben októberben hívják össze, szükség esetén rendkívüli közgyűlést is összehívhat a választmány. A közgyűlésen évi jelentés hangzik el, meghallgatják a pénztári elszámolást, az egyleti tagok javaslatokat tehetnek, sor kerülhet az alapszabályok módosítására, s dönthetnek az egylet feloszlatása felől. A határozatokat viszonylagos szótöbbséggel hozzák. Az egylet tisztviselőit, az elnököt, a választmányi tagokat és a választmányhoz nem tartozó háromtagú számadásvizsgáló bizottságot a közgyűlés választja. A választmány az elnökből, pénztárnokból, jegyzőből és 18 választmányi tagból áll, mandátumuk hároméves. A választmány saját ügyrendjét maga állapítja meg. Az egyletet mindig az elnök képviseli, s a közgyűlésnek felelős tetteiért. Az egylet feloszlatását az összehívott rendkívüli közgyűlésen a tagok legalább kétharmadának többsége mondhatja ki, ebben az esetben az egylet vagyona a város tulajdonába megy át. Ezt az elég kezdetleges alapszabály-tervezetet minden bizonnyal megvitatták és tökéletesítették, s végül felküldték a Belügyminisztériumba. Az rendszerint észrevételekkel visszaküldte. A megfelelő átdolgozás után az Alapszabály megkapja a Belügyminisztérium jóváhagyását s az egylet a működési engedélyt. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 23.„Felélesztené” a Városszépítő Egyletet Gergely BalázsBár az egyházfők javaslatára vállalta, hogy az RMDSZ listáján befutó helyen induljon az önkormányzati választásokon, Gergely Balázs a városi tanácsban is civilként kíván dolgozni – ezt a politikus hétvégi kolozsvári sajtótájékoztatóján jelentette ki. Ugyanakkor bejelentette, új civil mozgalom beindítását tervezi Városszépítő Egylet néven. Mint mondta, az ötlet nem új, hiszen 1883-ban Haller Károly, Kolozsvár későbbi polgármestere indította el ugyanezen a néven a civil mozgalmat. „A civilek részben képesek olyan feladatokat megoldani, amelyeket az önkormányzat nem tud, vagy nem akar. Másrészt folyamatos építő tevékenységgel nyomást tudnak gyakorolni a helyi döntéshozókra” – mondta Gerely Balázs. A többnyelvű helységnévtáblaügy kapcsán kifejtette: a közösség nem tudja erőből elérni, hogy azokat kihelyezzék, ehelyett inkább állandó cselekvéssel, a román közösség számára is jól látható folyamatos jelenléttel lehet elérni azt, hogy egy idő után természetesnek tartsák a románok is a táblák kihelyezését. Hozzátette: jelenleg a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a mintegy 50 ezres kolozsvári magyarságból alig 10-15 ezren vesznek részt tevékenyen a magyar közösségi életben. A Kolozsvári Magyar Napok főszervezője emlékeztetett, három éve visszavonult a pártpolitikától, azóta kizárólag civilként dolgozott a közéletben. A történelmi egyházak vezetőinek megkeresése pedig nehéz választás elé állította, kisebb lelkiismereti válságba került – magyarázta, majd hozzátette, akkor is lelkiismeret-furdalása lett volna, ha nemet mond a felkérésre. Gergely leszögezte: az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jóváhagyásához kötötte, hogy elfogadja az RMDSZ-lista második helyét. Kifejtette: kezdetben maga sem hitte, hogy az EMNP rábólint a javaslatra, a döntés őt lepte meg a legjobban. Hozzátette: nem feltétlenül rossz dolog, hogy a néppárt is önállóan indul a választásokon, hiszen van egy választói réteg, amely meggyőződésből soha nem szavazna az RMDSZ-re. Kiss Előd-Gergely | Krónika (Kolozsvár) 2016. május 31.Gergely Balázs: csak azt tudom megígérni, az a személy maradok, aki eddig is voltam„Mindent megteszek, hogy Kolozsvár még élhetőbb város legyen számunkra” Mindenekelőtt a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjeként és a civil szféra szintjén folytatott tevékenysége által szerzett ismertséget Gergely Balázs, aki a június 5-én, azaz vasárnap tartandó önkormányzati választásokon második helyen szerepel az RMDSZ kolozsvári tanácsos jelöltjeinek listáján. A Kincses Kolozsvár Egyesület elnökét az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői kérték fel, hogy vállalja el a jelöltséget, ami egyfajta premiert jelent a kincses városban, hiszen az elmúlt két évtizedben erre nemigen akadt példa. Gergely Balázs Kolozsváron született 1977. január 12-én. A Báthory István Elméleti Líceumban érettségizett, majd régészi és történészi oklevelet szerzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Életében fontos szerepet tölt be a család: nős, két fiúgyermek édesapja. – Milyen okból kifolyólag döntöttél úgy, hogy elvállalod az RMDSZ listáján a kolozsvári tanácsosi jelöltséget? – Bár néhány évvel ezelőtt felhagytam az aktív politizálással, ez nem jelentette azt, hogy kivonultam Kolozsvár közéletéből. Ettől függetlenül, nem terveztem indulni a helyhatósági választásokon, és komoly lelkiismereti kihívást jelentett a döntés meghozása. Az első és egyben a legfontosabb oka a jelöltség elvállalásának, hogy az egyházfők megtisztelő felkérését nem lehetett visszautasítani. Második okként Horváth Anna személyét emelném ki, akivel a Kolozsvári Magyar Napok szervezése kapcsán volt már alkalmam együtt dolgozni. Őt olyan személynek tartom, aki mellett érdemes kiállni. Annát egy rendkívüli képességekkel rendelkező közösségi képviselőnek tekintem, aki más „sebességben” mozog, mint társai, a tenni akarása nem ismer lehetetlent. Ha nem indultam volna tanácsos jelöltnek, akkor is ez lenne a véleményem. A mérlegelésnek fontos pillanata volt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tagjaként és egykori alelnökeként a szervezet országos és megyei vezetése döntésének függvényévé tettem az indulást. Ha ők nem adnak zöld utat a majdani tanácsosi szék felé haladó úton, egészen biztosan nem vállalom a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistájának második helyét. Végül, de nem utolsósorban úgy gondolom, szükség van az önkormányzatban annak a politikai csatározásokon túlmutató civil szellemiségnek a képviseletére, amely egész munkásságomat meghatározza. És ha már komoly elhivatottságot érzek a kolozsvári magyar emberek szolgálatára, akkor kutyakötelességem képességeimet a lehető legmagasabb szinten, akár az önkormányzatban is kamatoztatni. – Előbb a Magyar Polgári Párt (MPP), majd az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben tevékenykedtél, a vasárnapi választáson pedig az RMDSZ listáján méretkezel meg. Hogyan próbáltad meg kezelni magadban ezt a mondhatni tudathasadásos állapotot? – Nincs semmilyen tudathasadásos állapot, hiszen pártoktól függetlenül mindig is a jobbító szándék vezérelt. Aki ismer, az jól tudja, hogy hiszek az értelmes politikai pluralizmusban, a konstruktív ellenzékiségben, ugyanakkor mindig igyekeztem integratív szerepet betölteni a politikában. Pályafutásomat valóban az MPP-ben kezdtem, a néhai Csép Sándorral közösen úgy gondoltuk: szükség van egy alternatívára az RMDSZ mellett. Közös hitvallásunk volt, hogy nem ellenségként, sőt még csak nem is ellenfélként, hanem legfőbb stratégiai partnerként kell hogy tekintsünk a magyar testvérszervezetre. Addig voltam tagja a pártnak, míg annak hajdani elnöke, Szász Jenő többedmagammal együtt kizárt, csak azért, mert másképpen gondolkodtunk bizonyos kérdésekről. Később az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP tagjaként fejtettem ki tevékenységemet, ami már csak azért is fontos időszak, mert hét évvel ezelőtt ezzel a csapattal kezdtük el megszervezni a Kolozsvári Magyar Napokat. Addig volt elfogadható számomra egy politikai szerepvállalás, ameddig konstruktív módon tudtam működni benne. Valószínűleg ezt a konszenzust keresték az egyházfők is, amikor úgy döntöttek, hogy javasolnak az RMDSZ listájára. - Amennyiben sikerül bejutnod a tanácsba, hogyan képzeled el a munkát az RMDSZ-frakció keretében, adott esetben vagy helyzetben milyen álláspontot fogsz majd képviselni? A jelölés vállalását megelőző beszélgetéseken már leszögeztem, amennyiben bekerülök a tanácsba, egyedül a felhatalmazóimnak, azaz az egyházfőknek tartozom elszámolással. Nem vagyok egy pórázon vezethető típus, ezért megígérhetem, hogy csak azokat a kezdeményezéseket fogom támogatni, amit ténylegesen hasznosnak vélek. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy fontos a magyar képviselők együttműködése, hiszen egyénileg nem ugyanazokkal a jogosítványokkal rendelkezik egy városatya, mint frakcióban, de a pártfegyelem helyett én inkább a lelkiismeretem hangjára hallgatok. Ahhoz, hogy minél hatékonyabban működjünk, jól előkészített, szakmailag megalapozott, teljesíthető javaslatokkal kell előállni. Tágabb körű egyeztetésekre van szükség frakción belül és kívül egyaránt. Kulcsfontosságúnak tartom a civilekkel és az egyházakkal való folyamatos konzultációt, amelynek megalapozására egy új együttműködési rendszerre van szükség. Ennek kiépítését saját küldetésemnek tekintem. – Milyen terveid vannak, amit önkormányzati képviselőként el szeretnél érni? – Történészként hajlamos vagyok elmerülni a múlt egy-egy epizódjánál, különösen, ami Kolozsvár históriáját illeti, utólag pedig újra és újra megállapítom, hogy nem kell a szomszédba menni a jó példákért, ha valamit tenni akarok a városomért, sokszor elég megnézni, mit tettek eleink. Ez nem azt jelenti, hogy több mint 130 éves pókhálós ötleteket kellene „leporolni”, csupán azt, hogy van mit tanulni Kolozsvár egykori városvezetőitől, amennyiben munka- és társadalomszervezésről van szó. Kolozsváron szerencsére sok olyan polgár van, aki szívesen tenne a város építészeti, történelmi és természeti értékeinek védelméért. Éppen ezért a város sorsa iránt felelős civilként – majdani önkormányzati munkám előkészítéseként – kezdeményeztem a Kolozsvári Városszépítő Egylet újraalakítását, mely ismételten keretet adhatna a célkitűzések összehangolására. Az egylet Haller Károly jogtudós, egyetemi tanár, polgármester idején hatékonyan működött. Reméljük, most is eredményes lesz. – Legszívesebben milyen téren szeretnél tevékenykedni, milyen szakbizottságban dolgoznál a leginkább? – Habitusom, múltam, képzettségem alapján egyértelmű, hogy a kulturális bizottságban van a helyem, mely az egyházakért, a civil közösségért, az oktatásért, a kisebbségekért is felel. Úgy érzem, itt tudnám hasznosítani a tapasztalataimat. A Kolozsvárral kapcsolatos elképzeléseimről, jövőképemről, a magyar ügyek iránti érzékenységemről remélem, eddigi tevékenységem során is sikerült tanúbizonysággal szolgálnom, ezért külön politikai programmal nem készültem a kampányra. Nem hiszek a kampányígéretekben, a cilinderből elővarázsolt ötletekben. Főleg azért, mert eddig sem az ötletek hiánya szabott gátat Kolozsvár fejlődésének, hanem ezek megvalósításának nehézsége. Csak azt tudom megígérni, az a személy maradok, aki eddig is voltam, és mindent megteszek, hogy Kolozsvár még élhetőbb város legyen számunkra. – Mi az a minimum, amit szerinted el kellene érnie a magyarságnak Kolozsváron a június 5-i helyhatósági választáson? – A minimum az, hogy megállítsuk a két évtizede drasztikusan csökkenő tendenciát a helyi képviseletben, de ideális lenne, ha sikerülne megfordítanunk a folyamatot. Csalódás lenne minden más eredmény. A számok akkor nőnek, ha a választópolgárok bizalma nő. Az emberek bizalma pedig akkor nő, ha azok, akik bizalmukat kérik, okot adnak a bizalomra. Meggyőződésem, hogy új fejezetet kell indítani, félre kell tenni a régi sérelmeket, meg kell teremteni az új esély lehetőségét önmagunknak, közösségi sikert kovácsolni a választáson, és az azt követő időszakban. A Kolozsvári Magyar Napok minden előzetes elvárást túlteljesítő sikere is mutatja, az összefogás útja a járható út. Bármikor újra lehet kezdeni a bizalom kiépítését. Legyen ez most egy ilyen pillanat. „Hitvallásom: Istentől életet kaptam, Erdélytől öntudatot, Kolozsvártól otthont, nagyszüleimtől hitet, szüleimtől szeretetet, tanáraimtól tartást, barátaimtól megbecsülést és kritikát. Mindezekből csak az marad érték, amit sikerül továbbadnom.” – PAPP ANNAMÁRIA Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 1.Megőrizni Kolozsvár meghatározó szerepét„Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket! Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet, mégis tégy jót! Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel, mégis érj célt! A jó, amit ma teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót! A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt! Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs! Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!” – ezekkel a szavakkal biztatta Gergely Balázs tanácsos jelöltet Kovács Sándor katolikus főesperes, a hétfő estére meghirdetett rendezvény házigazdája. A Kolozsvár – a fel nem adható város témájú közéleti fórum másik résztvevője Horváth Anna alpolgármester, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje volt, a moderátor szerepét Benkő Levente újságíró vállalta. Az „útravalót” megköszönve Gergely Balázs üdvözölte a jelen levő vendégeket, közöttük Kántor Lajost, a Kolozsvár Társaság elnökét, akitől a jelmondatot kölcsön vették. Gazdasági és kulturális szerepét, értékeit tekintve Kolozsvár, mint Civitas Primaria meghatározó szerepet töltött be Erdélyben az elmúlt évszázadokban, minden erejével azon lesz, hogy városunk megőrizze ezt a státuszt – mondta a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, aki az erdélyi magyar egyházak felkérését elfogadva került az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listájának második helyére. Gergely Balázs úgy fogalmazott: a városvezetés „lelkiismeretének”, vagy inkább élő „lelkiismeret-furdalásának” kell maradnunk továbbra is, figyelmeztetni a város vezetőit a felhalmozott értékekre, ezek védelmére. Városszépítés „terevés korszerűen” Szenkovics Dezső, a Gergely Balázs ötletére újraalakult Városszépítő Egylet egyik kezdeményezője elmondta: nem titkolt szándék, hogy ez az egyesület olyan kolozsvári civil mozgalommá nője ki magát, amely elődjéhez hasonlóan aktívan részt tud vállalni a városkép alakításában, a város élhetővé tételében. A kolozsvári városszépítők ma is az eredeti célokat szeretnék szolgálni – 21. századi eszközökkel. Az egyletet 1883-ban Haller Károly, a város későbbi polgármestere hozta létre és működtette azzal a céllal, hogy „más városok példájára Kolozsvár utcái, közterei és közelebbi környéke a közegészségügyi és a modern ízlés követelményeinek megfelelően terv- és korszerűen szépíttessék” – idézte Szenkovics az egylet egykori elnökét. A meghívottak között volt Répás Zsuzsa, a Magyar Művészeti Akadémia nemzetközi és határon túli magyarokért felelős vezetője is, aki arról beszélt: Budapest jószándéka, segíteni akarása akkor ér igazán célt, ha vannak olyan programok, és e programokat működtető emberek, amelyek, akik mellé oda lehet állni, akiket érdemes támogatni. A Kolozsvári Magyar Napok minden vonatkozásban ilyen „ügynek” számít, a rendezvény, amelynek főszervezője Gergely Balázs, ma már messze túlmutat Kolozsváron. „Hiszek abban, hogy Kolozsvár meg tudja őrizni meghatározó szerepét, de ehhez olyan emberek szükségesek, akik ezt a hátukon viszik, akik felvállalják a magyar közösség problémáit”, fogalmazott Répás. Horváth Anna alpolgármester arról a négy évvel ezelőtti döbbenetről, kudarcélményről beszélt, amikor a 2012-es önkormányzati választások után kiderült: a kolozsvári magyaroknak kétharmada távol maradt a szavazáskor, vagy esetleg román pártokra szavazott. Világos volt, hogy ezt nem lehet megismételni, hogy a következő négy év e közösség bizalmának viszszanyeréséről kell, hogy szóljon, mondta. Meg kellett próbálni azt a közösséget felrázni, amely így adott hangot elégedetlenségének, politikától való elfordulásának. Ehhez viszont meg kell győzni őket arról, hogy ez a munka róluk, értük szól. Horváth Anna megköszönte Gergely Balázsnak, hogy vállalta a jelölést, és azoknak, akik őt erre biztatták, vele az RMDSZes csapat súlya, értéke megsokszorozódott – mondta. „Itt magyarnak lenni az igazi!” Seszták Miklós, Magyarország nemzeti fejlesztési minisztere hosszan beszélt Kolozsvárhoz fűződő emlékeiről, amelyek még az 1970-es évekre nyúlnak viszsza. A meghatározó élmények egyike a Kolozsvári Magyar Napok, amelynek véleménye szerint a legfőbb érdeme az, hogy sikerült e kisebbségben élő magyar közösség ezreit megmozgatni. Itt magyarnak lenni az igazi! – fogalmazott a miniszter. A tárcavezető – többek között – Saint Exupéry-t idézte személyes hangvételű felszólalásában: „Uram, nem a csodákért, látomásokért fohászkodom, csak adj erőt a hétköznapokhoz!” A választásokra, a magyar szavazók részvételi hajlandóságára utalva elmondta: úgy tűnik, ma kisebb csodára várunk Kolozsváron abban reménykedve, hogy a 2012-es kudarc ne ismétlődjön meg. Mégis az igazi kihívás, az igazi munka a választások után kezdődik, mondta. A beszélgetést Benkő Levente indította. Ezúttal is kikerülhetetlennek tűnt a kampány során többször elhangzott – és ugyanannyiszor megválaszolt – kérdés: hogyan került a „néppártos” Gergely Balázs az RMDSZ listájára? A jelölt elmondta: az egyházfők felkérésének latolgatásakor az egyik döntő érv az volt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt, félszájjal ugyan, de beleegyezett ebbe. „Ha megkérdezik, hogy most melyik pártban vagyok, azt mondom, Kolozsvár pártján vagyok”, fogalmazott Gergely Balázs. Megjegyezte ugyanakkor: nem szeretne pártpolitikai aktorrá válni, amire vállalkozik, az a közképviselet. Hogy politikusnak számít-e az önkormányzati képviselő vagy sem, erre Horváth Anna is próbálta megadni a választ. A román pártokkal szemben politikusként, a politika nyelvén kell értekezni, amelyek annyira vesznek figyelembe, amekkora támogatás, ahány szavazat áll mögötted. A saját közösségünkhöz azonban érdekképviseletként kell viszonyulni, tette hozzá. Kolozsvár szellemisége „asszimilálja” a románokat Ami pedig az elmúlt négy év mozgásterét, lehetőségeit illeti, Horváth Anna a négyéves mandátum kudarcának a többnyelvű helységnévtábla-ügyet nevezte, emlékeztetve arra, hogy Emil Boc polgármester megfellebbezte a kedvező bírósági döntést. Gergely Balázs szerint fontos tudatosítanunk: bár az igazságszolgáltatás, a politika eszközeivel úgy tűnik, hogy nem tudjuk elérni célunkat, a kétnyelvű tábla végül is mi vagyunk. Ahányan vagyunk, amennyire hangosan mondjuk, amenynyire és ahogyan használjuk anyanyelvünket. Meggyőződése, hogy okafogyottá kell tenni a hatóság ellenállását, meg kell győzni a kisebbségek iránt nyitottabb többségieket a kolozsvári magyarok követelésének legitimitásáról. Gergely Balázs úgy véli: a városvezetésnek is látnia kell, hogy a kolozsvári románság igenis változik, Kolozsvár szellemisége lassan (és jó értelemben) asszimilálja a harmadik generációs románokat, ezt a folyamatot kell serkenteni. Újságírói kérdésre, miszerint az RMDSZ-t ért vádak az állami támogatások átláthatatlanságára vonatkozóan mennyire rontják a jelöltek esélyeit, Horváth Anna Kelemen Hunor RMDSZelnök néhány órával korábbi bejelentését idézte, miszerint a szövetség úgy döntött, hogy a választások után nyilvánosságra hozza honlapján Sz. K. Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 25.Több marosvásárhelyi téma is felkerül az Erdélyi KrónikáraHamarosan több marosvásárhelyi sajátosságú téma is felkerül az Erdélyi Krónika című történelmi portálra, amely a Kolozsvári Krónika című blogból fejlődött ki, és lépett működésbe január 2-ától. Fodor János történész, a honlap marosvásárhelyi szerkesztője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, az oldalt a szakmának, illetve az érdeklődő nagyközönségnek szánják, olyanoknak, akiket érdekel Erdély múltja, illetve mindaz a tudományos tevékenység, amely ezt hivatott feltárni. Az Erdélyi Krónika elsősorban a történészeknek, kutatóknak nyújt lehetőséget eredményeik közzétételére, véleményük megosztására a szakmabeli kollégáikkal, illetve azokkal, akik kíváncsiak mindarra, ami a múlttal kapcsolatos – mondta Fodor János. A honlapon az ókorral, a középkorral, az újkorral és a jelenkorral kapcsolatos cikkek, tudósítások olvashatók, a portré rovatban többek közt Árva Bethlen Kata alakját jelenítik meg, vagy Haller Károlyét, a modern Kolozsvár megálmodóját, illetve megismerkedhet az olvasó Macskási Krisztina botrányos életével is. Bár egyelőre az írások zöme Kolozsvárhoz kapcsolódik, hamarosan Marosvásárhelyről is több szó esik majd – ígéri Fodor János. A munkatársak Nagyváradot, Csíkszeredát, valamint még több erdélyi települést szeretnének megismertetni a történelem szempontjából. A kategóriák címszó alatt politikai, demográfiai, társadalmi, gazdasági, várostörténeti és egyháztörténeti témák szerepelnek. Az adattárban Kolozsvár alatt szerepel Marosvásárhely is, ahol egyelőre egy anyag kapott helyet, de remélhetőleg hamarosan többet olvashatnak a vásárhelyiek a városukról. A történelmi tematikájú honlapnak jó a fogadtatása, árulta el a marosvásárhelyi szerkesztő, a visszajelzések pozitívak. „Alternatívát szeretnénk kínálni a szakmai szempontból hiteles történelem népszerűsítésnek” – tette hozzá. A honlapon a kutatások mellett az eseményekről, azok beharangozójáról olvashatnak, illetve tudósítások jelennek meg a rendezvényekről, konferenciákról, például a Marosvásárhelyen népszerűségnek örvendő Borsos Tamás Egyesület rendezvényeiről, vagy a Kós Károly Akadémia történelmi sorozatának előadásairól. A pályázatokról, az esedékes tudományos ülésszakokról, nem utolsósorban a publikálási lehetőségekről is tudomást szerezhetnek az érintettek. Antal Erika Székelyhon.ro 2017. február 21.Kolozsvári köztéri iparművészeti emléktárgyakat leltároztunk felMonarchiabeli tengerszint feletti magasságmérők és csatornafedők Decemberben egy olvasónk jelezte, hogy a Főtér és az Egyetem utca sarkáról nyoma veszett annak a nagyjából hetven centiméter magas, lapos tetejű vasoszlopnak, amely még a monarchiabeli időkből maradt ránk, és a hely tengerszint fölötti magasságát jelölte. Amint azt már akkor megírtuk, a jelek szerint „profi” fémtolvajok vihették el, miután a járda szintjén tőből levágták. A valamikori kincses Kolozsváron már sok ilyen emlékünk tűnt el, és a mai lakosság túlnyomó részének nincs is tudomása ezeknek a műtárgyaknak az egykori rendeltetéséről. A még fellelhető nyomokból, illetve a rajtuk található sorszámok alapján kikövetkeztethető, hogy annak idején a városban legkevesebb negyvenkilenc ilyen célt szolgáló fémoszlop, vas- és márványtábla volt. A fennmaradtakat mi magunk, részben olvasóink segítségével leltároztuk fel, egyben összeírtuk a magyar feliratú csatornafedőket is. Asztalos Lajos helytörténész Kolozsvár – közelről című kötetében így ír erről a témáról: „Az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején Kolozsvárt több helyütt kis táblán tüntették fel ezt a magasságot. Négyféle alakban: vastábla Kolozsvár szabad királyi város megjelöléssel; ugyanez arab sorszámmal, Kolozsvár szabad királyi város felirat nélkül; vörös márványtábla; kis vasoszlop, oldalán a magasságot feltüntető táblával, tetején nyolcszögű, a világtájakat jelző lappal.” A szerző megemlíti, hogy a magasságjelzőkön a római vagy arab szám a sorszámot jelenti, a tengerszint fölötti magasságot pedig méterben, a tizedespont után milliméterben tüntették fel. Időközben az építkezésekkel, ingatlan- és utcafelújításokkal járó rombolás és a fémlopás megtette hatását, napjainkban alig maradt ezekből a közterületre kihelyezett, mára iparművészeti emléktárgyaknak számító darabokból. Decemberben, amikor a Főtér délnyugati sarkáról is eltűnt az oszlop, felhívással fordulunk olvasóinkhoz: próbáljuk közösen felleltározni a még meglevő hasonló emlékeinket, vagyis a magasságmérő fémoszlopokat és az azokkal egyidős, utcáinkon még használatban található csatornafedőket. Mára már alig maradt a magasságmérő fémoszlopokból Így jelzett nekünk K. Z., M.L., J. GY. és Ö. B. olvasónk, akiknek ezúton is köszönjük a közreműködést. Kiderült, hogy városunkban jelenleg a következő pontokon álló magasságjelző fémoszlopokról tudunk: magyar színház épülete mellett (XLIX 347.975); Trefort/Haşdeu és Haller Károly/Ion Creangă utcák sarka; Nyárfasor/Plopilor utca, a BBTE szállodájának bejárata (XLIX 347.935); Fellegvár (XXXVII 399.993); Monostori út 16. (falban, XXXVI 358.185); Monostori út, a sörgyárral szemben, falban (XXXV 349.314); Mócok útja 62., falban (XXI 344.121), Biasini szálló (IX 359.826); Szőlő utca; Sáncalja/Drăgălina és Borjúmálalji/Grigorescu utcák találkozása (XXII 343.643); Árpád-híd Radák/Dacia utcai hídfője. A többnyire megkopott, de még használatban levő, magyar feliratú utcai csatornafedők közül a következőket sikerült azonosítani (a legközelebb eső ingatlan címével): Virág/Micu Klein u. 11.; Fogoly/Potaissa és Egyetem utcák sarka; Pillangó/Actorului u. 14. és 27.; Beszterce u. 16., 26–30. 32., 61.; Farkas/Kogălniceanu u. 8.; Rózsa/Samuil Micu u. 9.; Méhes/Septimiu Albinii u. 17.; Külső-Farkas/V. Milea u. 78; Majális/Republicii utca 18.; Majális/Republicii utca 61–63. A lista remélhetőleg nem teljes. Ha a fentieken kívül valaki még felfedez ilyen szabadtéri régiségeket, kérjük, értesítsen bennünket, természetesen az sem baj, ha fényképet küldenek be. Történelmünk, civilizációnk apró, de a maguk nemében jelentős részleteiről, elődeink munkájának nyomáról van szó… Ördög Béla Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 22.Köztéri iparművészeti emléktárgyak leltáraFelfrissítettük a Kolozsváron található monarchiabeli tengerszintfeletti magasságmérő oszlopok és utcai csatornafedők számbavételét, amelyet tavaly kezdtünk el. A valamikori kincses Kolozsváron mára sok ilyen emlékünk tűnt el, és a jelenlegi lakosság túlnyomó részének nincs is tudomása ezeknek a műtárgyaknak az egykori rendeltetéséről. A fennmaradtakat olvasói segédlettel leltároztuk fel. Decemberben felhívással fordulunk olvasóinkhoz, próbáljuk közösen felleltározni a még meglevő hasonló emlékeinket: a magasságmérő oszlopokat és az azokkal egyidős, utcáinkon még használatban álló magyar feliratú csatornafedőket. Ha látnak ilyen tárgyakat, közöljék velünk, hogy hol és milyen állapotban találhatók, az sem baj, ha fényképet küldenek be. Így jelzett nekünk K. Z., M.L., J. GY. , K.J. és Ö. B. olvasónk, akiknek ezúton is köszönjük a közreműködést. Városunkban jelenleg a következő pontokon álló magasságjelző fémoszlopokról tudunk: magyar színház épülete mellett (XLIX 347.975); Trefort/Haşdeu és Haller Károly/Ion Creangă utcák sarka; Nyárfasor/Plopilor utca, a BBTE szállodájának bejárata (XLIX 347.935); Fellegvár (XXXVII 399.993); Monostori út 16. (falban, XXXVII……. 358.185); Monostori út, a sörgyárral szemben, falban (XXXV 349.314); Mócok útja/Moţilor 62., falban (XXI 344.121), Biasini szálló (IX 359.826); Szőlő/Viilor utca; Sáncalja/Drăgălina és Borjúmálalji/Grigorescu utcák találkozása (XXII 343.643); Árpád híd Radák/Dacia utcai hídfője. Megjegyzés: az Árpád híd újjáépítése során a magasságmérő oszlop nem sérült meg, ma is helyén, az északi hídfőnél található. A többnyire megkopott, de még használatban levő, magyar feliratú utcai csatornafedők közül a következőket sikerült azonosítani (a legközelebb eső ingatlan címével): Virág/Micu Klein u. 3., 11., 16.; Fogoly/Potaissa és Egyetem/Universităţii utcák sarka; Pillangó/Actorului u. 14. és 27.; Gyárfás Jenő/Bistriţei u. 16., 26–30., 32., 61.; Farkas/Kogălniceanu u. 4. és 8.; Rózsa/Samuil Micu u. 9.; Méhes/Septimiu Albinii u. 17.; Külső-Farkas/V. Milea u. 78., Szentlélek/V. Fulicea 7., Zsigmond király/Călugăreni 6., 17., 27., Kismester/Bob és Kötő/Raţiu utcák kereszteződésében, Postakert/Cuza Vodă 4., Budai Nagy Antal/Dorobanţilor 31., Szappany/Tipografiei u. 4–6., Bocskai/A.Iancu tér, a Vasútigazgatóság bejárata, Csermalom/Gorunului 18., Szamosközi/H. Barbusse és Móricz Zsigmond/Bucureşti utcák sarka. Ha a fentieken kívül valaki még felfedez ilyen szabadtéri régiségeket, kérjük, értesítsen bennünket. Történelmünk, civilizációnk apró, de a maguk nemében jelentős részleteiről van szó. Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 28.Folytatjuk a köztéri iparművészeti emléktárgyak felleltározásátTovábbra is számítunk olvasóink segítségére Egy szemfüles olvasónk figyelmeztetése nyomán, miszerint a Főtér sarkán elhelyezett monarchiabeli tengerszintfeletti magasságot jelző oszlopnak váratlanul nyoma veszett, elkezdtük összeállítani ezen „kordokumentumok” jegyzékét. Több mint egy éve közöltük le először a Kolozsváron fellelhető tengerszintfeletti magasságot jelző oszlopok és utcai csatornafedők általunk számba vett jegyzékét. A valamikori kincses városnak már sok ilyen emléke eltűnt, és a jelenlegi lakosság túlnyomó részének nincs is tudomása ezeknek a több mint száz éve kihelyezett, pontos adatokat közlő műtárgyaknak egykori rendeltetéséről. A fennmaradtakat önerőből és olvasói segédlettel leltároztuk fel, az utóbbiak önkéntes közreműködését ezúttal is köszönjük. Olyan tudománytörténeti és egyben iparművészeti tárgyakról van szó, amelyeket a huszonegyedik század embere korszerű technikai eszközökkel könnyűszerrel helyettesíthet, de hitelességük ma is vitán felüli. 2016 decemberében felhívással fordultunk olvasóinkhoz, próbáltuk közösen felleltározni a még meglévő hasonló emlékeinket: a magasságmérő oszlopokat és az azokkal egyidős, utcáinkon még használatban fellelhető magyar feliratú csatornafedőket. Ha látnak ilyen tárgyakat, értesítsenek bennünket, hogy hol, és milyen állapotban találhatók, az sem baj, ha fényképeket is mellékelnek a tájékoztatáshoz. Így jelzett nekünk Cs. Gy., K. Z., F. E., M. L., J. GY., K. J., P. A. olvasónk, akiknek ezúton is köszönjük a közreműködést. Városunkban jelenleg a következő helyszíneken elhelyezett magasságjelző fémoszlopokról tudunk: a magyar színház épülete mellett (felirata olvashatatlanná kopott); Trefort/Haşdeu és Haller Károly/Ion Creangă utcák sarka; Nyárfasor/Plopilor utca, a BBTE szállodájának bejárata (XLIX 347.935); Fellegvár (XXXVII 399.993); Monostori út 16. (falban, XXXVII 358.185); Monostori út, a sörgyárral szemben, tábla a falon (XXXV 349.314); Mócok útja 62., tábla a falon (XXI 344.121), Biasini szálló (IX 359.826); Szőlő utca; Sáncalja/Drăgălina és Borjúmálalji/Grigorescu utcák találkozása (XXII 343.643); Deák Ferenc/Eroilor 48. (a román színház felőli oldalon, tábla a falon: 6/ 342844), a Főposta épületén (VIII 340.495), Élian-palota (Ferenc József/Horea út 2., 12/348.349), Árpád híd Radák/Dacia utcai hídfője. Megjegyzés: az Árpád híd újjáépítése során a magasságmérő oszlop nem sérült meg, ma is a helyén, az északi hídfőnél található. A többnyire megkopott, de még használatban álló, magyar feliratú utcai csatornafedők közül a következőket sikerült beazonosítani (a legközelebb eső ingatlan címével): Virág/Micu Klein u. 3., 11., 16.; Fogoly/Potaissa és Egyetem utcák sarka; Orbán Balázs/Actorului u. 14. és 27.; Beszterce u. 16., 26–30., 32., 61.; Farkas/Kogălniceanu u. 4. és 8.; Rózsa/Samuil Micu u. 9.; Méhes/Septimiu Albinii u. 17.; Külső-Farkas/V. Milea u. 78.; Szentlélek/V. Fulicea 7., Zsigmond király/Călugăreni 6.; 17., 27.; Kismester/Bob és Kötő/Raţiu utcák kereszteződésében; Postakert/Cuza Vodă 4.; Budai Nagy Antal/Dorobanţilor 31.; Szappany/Nyomda u. 4–6.; Bocskai/A. Iancu tér, a Vasútigazgatóság bejárata; Csermalom/Gorunului 18.; Szamosközi/H. Barbusse és Móricz Zsigmond/Bucureşti utcák sarka; Kájoni János/Călugăreni u. 6.; 17., Kőváritelepi Közép/Carpaţilor utca 19.; Pata-középsor/Minerilor u. 46. Ha a fentieken kívül valaki még felfedez ilyen szabadtéri régiségeket, kérjük, értesítsen bennünket, hiszen történelmünk, civilizációnk apró, de a maga nemében jelentős részleteiről van szó. Ördög Béla Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-19
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
